MagadUram!

A boldog élet 9 kulcsa Mark Twain szerint

Talán nincs is olyan ember a világon, akinek ne csengene ismerősen Mark Twain neve, hiszen az amerikai írónak, újságírónak köszönhetjük gyermekkorunk két hősét, Huckleberry Finnt és Tom Sawyert. Twain, míg élt, sok mindent tett le az asztalra: ünnepelt hírességként halt meg, munkássága pedig olyan írókra volt hatással, mint Ernest Hemingway.

Mark Twain (1835-1910)


Ez a cikk azonban nem írói vénáját dicséri, hanem végtelen bölcsességét. 9 olyan tanács következik, amely – a híres író szerint – hozzásegíthet a boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez!

1. „Az ember addig nem lehet elégedett az életével, amíg nincs kibékülve önmagával.”

Ha nem vagyunk elégedettek magunkkal vagy a cselekedeteinkkel, akkor képtelenek leszünk örömet lelni a mindennapokban. Önmagunk ostorozása, döntéseink megkérdőjelezése és a folyamatos bizonytalankodás negatív hatással van ránk, feszültek, ingerlékenyek leszünk. Ha viszont képesek vagyunk észrevenni, milyen értékek rejlenek bennünk, utánozhatatlan belső nyugalmat fogunk érezni.


2. „A kor csak az agyunkban létezik: ha nem foglalkozol vele, akkor nem is fog számítani.”

Bár az életben számtalan „korlát” akadályoz bennünket, ezek legtöbbször nem valódiak, csak a fejünkben léteznek. Azt hisszük, visszafoghat minket a magasságunk, a korunk, vagy a súlyunk, pedig nem így van. Nem, ha eldöntjük, hogy nem ezek fognak minket meghatározni. Ha nem foglalkozol azzal, mit gondolnak rólad mások, és magabiztosan, bátran várod a kihívásokat, akkor nyert ügyed van.

3. „A nevetés az emberiség legjobb fegyvere: egy kacagó ember ellen senki nem tud mit tenni.”

A humor és a nevetés rendkívül fontos az életben. Ez a két csodaszer képes minden komoly és fájdalmas szituációt kibírhatóbbá tenni, és feldobni a hangulatot – bárhol, bármikor. Nem beszélve arról, hogy mennyivel „kényelmesebb” egy boldog, vicces testben élni, nem igaz?

4. „A harag olyan sav, ami jobban tönkreteszi azt, aki őrizgeti magában, mint azt, akire rázúdítják.”

A harag egyike azon érzéseknek, amelyekkel csak az időnket pocsékoljuk. Ha dühös vagy, nehezebben látod át a problémásabb helyzeteket, ráadásul rendkívül nagy fájdalmat okozol magadnak. Jusson mindig eszedbe: a haraggal csak magadat bünteted. Lehet, hogy az, akire gyűlölettel gondolsz, nem is foglalkozik veled. Szóval morcoskodás helyett inkább beszéld ki a gondjaidat, vagy felejtsd el a haragod!

5. „Az ember, aki kitalál valamit, csak egy bolond addig, amíg meg nem valósítja az ötletét.” 

Ha elhatározod, hogy kipróbálsz valami újat, valami forradalmit, a környezeted sokféleképpen reagálhat: néhányan nagyon fognak neki örülni, lesznek, akik ellenezni fogják, vagy egyszerűen azt mondják, ez butaság. De jegyezd meg, hogy a vélemények nem feltétlenül rólad szólnak, inkább az adott ember aktuális lélekállapotát fejezik ki. Hallgasd meg, mint tanácsolnak, de ne vegyél semmit szentírásnak! Hiába dicséri valaki az ötletedet, hiába lelkesedik, ha nem tudod megvalósítani, semmit sem fog érni. Mérlegelj és légy körültekintő!

6. „Ne hidd azt, hogy a világnak kell eltartania téged. Nem tartozik neked semmivel, ő volt itt előbb.”

Mivel gyerekkorunkban édesanyánk és édesapánk mindennel elhalmozott bennünket, felnőttként is elvárjuk, hogy az élet java az ölünkbe hulljon: úgy képzeljük, a világ csak azért van, hogy minket ellásson. Így viszont, ha nem kapunk meg valamit, rosszkedvűek, frusztráltak leszünk, és elkezdjük átkozni a sorsot. El kell fogadnunk, hogy a sikert nem adják ingyen – nekünk, saját magunknak kell tennünk érte.

7. „Szabadulj meg a problémáktól! Bármilyen módszerrel, de űzd el őket magadtól!”

Az, ahogyan és amire gondolsz, meghatározza a mindennapjaidat. Ha a problémáidra, a gondjaidra fókuszálsz, megkeseredett, magányos ember leszel, aki semmiben nem látja majd meg a szépet. Természetesen mindenkinek van választása: ha inkább a dolgok pozitív oldalát szemléled, és megpróbálsz megszabadulni a gondjaidtól, hatalmas kő esik le a szívedről.

8. „A legjobb módja a boldogságnak az, ha másoknak szerzünk örömet.”

Ha valaki segített már egy másik emberen, annak nem kell magyarázni, milyen jóleső érzés önti el olyankor a lelket. Az öröm, amelyet mi okozunk a családunknak, barátainknak, mindennél többet ér: megfizethetetlen.


9. „Ha húsz év múlva visszatekintesz, jobban fogod sajnálni azokat a dolgokat, amiket nem tettél meg, mint azokat, amiket megtettél. Húzd fel a horgonyt, és evezz ki a biztonságos kikötőből: barangolj, álmodj, kutass!”

Most rajtatok a sor: milyen személyes megjegyzést fűznétek ehhez a bölcsességhez? 


Pozitív Nap

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!