MagadUram!

A szóbeli erőszak

 

Szóbeli erőszak és a szóbeli bántalmazásA szóbeli erőszak definiciója: Gyakran, amikor az erőszakra gondolunk, a fizikai erőszak jut csak eszünkbe.

A szóbeli erőszak esetében az elkövető nem ütésekkel félemlíti meg a partnerét, hanem szavakkal alázza meg, rombolja le önértékelését, manipulálja, zavarja össze, kényszeríti, és így hajtja őt uralma alá.

Szemben a vitával, ahol mindkét fél szabadon kifejti véleményét, és egyenlő mértékben törekszik a másik fél álláspontjának megismerésére, a szóbeli erőszak folyamán a bántalmazót nem érdekli a másik véleménye, csak a saját fölénye érvényesítése.

A vitában közeledhet a felek álláspontja, vagy ha ez nem történik meg, akkor sem lehet előre tudni, kinek az akarata fog érvényesülni.

A szóbeli erőszak esetén a bántalmazó nemcsak hogy ragaszkodik a saját igazához,

de leggyakrabban még a vita tárgya is elvész, és már csak a hatalom fenntartása és a másik megalázása,

illetve összezavarása a cél. Mint a partnerkapcsolati és egyéb erőszak esetében általában,

itt is az egyik fél uralkodik a másikon, tehát nem arról van szó, hogy a felek kölcsönösen bántják egymást.

Gyakran eleve fölérendelt helyzetben van az elkövető: férfi-nő kapcsolatban a férfi,

szülő-gyerek kapcsolatban a szülő,

főnök-beosztott kapcsolatban a főnök szokott erőszakos lenni.

 

 

A szóbeli erőszak célja

Minden erőszaknak, így a szóbeli erőszaknak is, az a célja, hogy az elkövető megszerezze, illetve fenntartsa a másik ember feletti hatalmát, vagy megtorolja annak elvesztését. A szóbeli erőszakot alkalmazó férfiak nem tekintik egyenlő félnek a partnerüket, és a céljuk nem valami konfliktus rendezése, vagy közös álláspont kialakítása, hanem a nő feletti uralom.

A szóbeli erőszak hatása az áldozatra

Az erőszak hatására az áldozatok összezavarodnak, esetleg behódolnak az erőszakot alkalmazó félnek. Csökken a magabiztosságuk, elveszítik lelkesedésüket, állandó készenléti állapotban vannak, egyre inkább kételkednek önmagukban. Már abban sem bíznak, hogy képesek-e új kapcsolatokra, sőt akár attól is félnek, hogy megőrülnek.

A szóbeli erőszak fajtái

Alább a szóbeli erőszak leggyakoribb fajtáit soroljuk fel, ami segíthet a szóbeli erőszak felismerésében.

  • Titkolózás

    Minden kapcsolat feltételezi, hogy a partnerek megosztják gondolataikat, érzéseiket, élményeiket. Egy megrögzött bántalmazó akár hónapokig vagy évekig visszatarthat minden a saját vagy a párja belső életére vonatkozó közlést, és csak olyan praktikus dolgokról beszél, mint hogy későn jön haza, vagy hogy kifogyott a WC-papír. Az erőszak elszenvedői ilyenkor általában úgy gondolják, hogy társuk hallgatag, problémái vannak az érzelemkifejezéssel, szégyenlős, netán enyhén autista. Zavarodottságukat csak növeli, hogy ha ezzel szembesítik, társuk általában tagadja, hogy titkolózna.

    • Keveset tudok rólad, és nem beszélgetünk eleget.
    • Mit akarsz, mit mondjak? Igenis szoktam veled beszélgetni.

  • Ellenkezés

    Sok bántalmazó egyik fő taktikája. Ezek a férfiak ellenfélnek tekintik a partnerüket, zavarja őket, ha barátnőjüknek vagy feleségüknek saját véleménye van, ezért válogatás nélkül ellenkeznek bármivel, amit mond. Ha éppen nincs más, akár egy kérdésbe is bele lehet kötni:

    • Túl sokáig tart, amíg átrendezik a színpadot.
    • Tényleg? Észre se vettem.
    • Nincs igazad.
    • Úgy értem, nekem megfelelt.
    • Fogalmad sincs, miről beszélsz.

 

 

 

 

 

  • Leszólás

    A bántalmazó folyamatosan megkérdőjelezi az áldozat észleléseit, érzéseit, gondolatait, azokat értéktelennek, pontatlannak, tévesnek állítja be. Például ilyeneket mond:

    • Túl érzékeny vagy.
    • Túl gyorsan vonsz le következtetéseket
    • Nem érted a viccet.
    • Túl komolyan veszed a dolgokat.
    • Érzelgős vagy.
    • Csak képzelődsz.
  • Viccnek álcázott szóbeli erőszak

    A férfi olyan viccet mond, amely bántja partnerét. Ha az áldozat szóvá teszi ezt, akkor megkapja, hogy nincs humorérzéke. Például:

    • Mi mást lehet várni egy nőtől? Szőke a lelkem!
    • A fejedet is elveszítenéd, ha nem lenne a nyakadhoz nőve.

    Gyakran úgy álcázza az elkövető az erőszakot, hogy mond, vagy tesz valami bántót vagy összezavarót, majd felnevet, mintha csak viccelt volna.

  • A beszélgetés akadályozása és elterelése

    Gyakori, hogy férfiak azzal térnek ki a felelősségre vonás, vagy egy számukra kellemetlen kérdés érdemi megvitatása elől, hogy belekapaszkodnak valami apró részletbe, és elterelik a beszélgetést a lényegről. Például:

    • Azt hiszem, százszor megbeszéltük, hogy a szombatot a gyerekekkel töltjük.
    • Százszor? Szerintem csak egy-kétszer.
    • Mire ment el negyvenezer forint?
    • Most mit izgulsz? Eleget költhetsz, nem?

 

 

 

 

 

  • Vádaskodás és hibáztatás

    A bántalmazó saját csalódottságáért, dühéért, ingerültségéért vagy bizonytalanságáért a partnerét vádolja. Például:

    • Édesem, ma nagyon fáradt vagyok.
    • Ha én nem kellek neked, áruld el, ki kell.

    Gyakran, mint ebben a példában is, a bántalmazó rosszasággal és a kapcsolat alapegyezségének megszegésével vádolja a partnerét.

  • Ítélkezés és kritizálás

    A szóbeli erőszak eddig felsorolt legtöbb fajtáinak is van ítélkező felhangja, de önmagában is jelentkezhet az erőszaknak ez a formája. Ezek a megnyilvánulások nem valami konkrét cselekedetet kritizálnak, amellyel a bántalmazónak baja van, hanem a cselekedet helyett a személyt minősítik:

    • Neked soha semmi nem elég.
    • Te nem vagy normális.
    • Ostoba vagy.

    Ugyanebbe a kategóriába tartozik, a mások előtti szidalmazás:

    • A saját árnyékától is fél.
    • Valahányszor elmegy vásárolni, mindig itthon felejti a pénztárcáját.

  • Bagatellizálás

    A bagatellizálás arra vonatkozik, amikor a férfi a nőnek valamilyen képességét vagy teljesítményét kicsinyli le: Valójában nem is téged vettek fel erre a munkahelyre, mert a barátaiddal írattad meg a motivációs leveledet.

  • Elfelejtés

    Mindenkivel megesik, hogy elfelejt valamit. Ha azonban valaki következetesen elfelejti azokat az eseteket, amikor a másikat megbántotta, az szóbeli erőszak. Például erőszak az az eset, amikor az áldozat kissé összeszedi magát az ordítozás vagy megalázás után, szóvá teszi azt, amire a férfi így válaszol:

    • Fogalmam sincs miről beszélsz. Én ezt nem hallgatom tovább.

  • A szóbeli erőszak további fajtái

    Szóbeli erőszak továbbá, ha a partner fenyeget:

    • Ha nem csinálod azt, amit én akarok…, akkor…

    vagy parancsolgat:

    • Ezt azonnal tüntesd el innen!

Forrás: Lelkititkaink.hu

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!