MagadUram!

8 tipp halogatás ellen


 

 

 

 

 

1. Határozd meg pontosan a céljaidat

 

Ez az első és alapvető tényező, amit meg kell vizsgálni. Vagyis:
a számunkra megfelelő cél felé törekszünk-e. Meg kell találni a
legjobb módját annak, hogy hogyan induljunk el és ki kell találnunk,
hogy életünk minden egyes területén mi is az igazi célunk.

 

2. Tudd a MIÉRT-et

 

Ha van egy olyan ösztönző erő, ami mindenkor továbblendít bennünket,
akkor a halogatást könnyebben le lehet küzdeni. Bár ez sok és kemény
munkát igényel, mégis hosszú távon megéri a fáradságot.

 

 

 

 

 

 

 

3. Készíts cselekvési tervet

 

Ha az ember nem tudja, hogy hogyan kezdjen el valamit, akkor sokkal
nehezebb meggyőznie magát arról, hogy megéri megcsinálni. Ha nincs
konkrét terved, akkor készíts egyet; dolgozd ki a sikerhez vezető utat.
A nagy célt bontsd részcélokra, így sokkal könnyebb lesz majd teljesíteni.

 

4. Készíts napi feladatlistát

 

Ahogy az előző pontban láttuk, részcélokat kell meghatározni. Ezeket aztán
addig kell kisebb teendőkre bontani, míg eljutunk oda, hogy mi is az, amit
másnap – minden egyes nap – meg kell tennünk, hogy elérjük a végső célt.

 

 

 

 

 

 

 

5. Határozz meg mérföldköveket

 

A nagy célhoz, a részcélokhoz és az egyes teendőkhöz is legyen pontosan
meghatározva, hogy mettől meddig tart. Ha mindennek látjuk az elejét és a
végét, akkor jóval könnyebb fókuszáltnak maradni és kevésbé halogatni.

 

6. Kötelezd el magad 100%-osan a célodnak

 

Ha már megvan a tiszta, világos cél, elkészítettük a cselekvési tervet és
meghatároztuk a határidőket, akkor elengedhetetlen, hogy kövessük és
betartsuk az ütemtervet, mert csak így haladhatunk előre a cél felé.
Ehhez teljesen el kell köteleződnünk a feladat sikere mellett.

 

 

 

 

 

 

7. Keress támogatókat

 

Oszd meg a céljaidat és a terveidet olyan emberekkel, akikről tudod, hogy
támogatni és motiválni fognak. Ez egy kritikus pont, mert ha sikergyilkosokkal
veszed körül magad, akkor keresztet vethetsz a céljaidra.

 

 

 

 

 

 

8. Soha ne add fel

 

Fejlessz ki magadban erős mentális állóképességet. Néha – sőt gyakran –
el fogsz bukni. Nem számít, a lényeg, hogy mindig eggyel többször állj fel,
mint ahányszor elbuktál. Mindig próbálkozz újra és újra és csináld tovább.
Ha már akkora utat megtettél idáig, akkor miért adnád fel épp most?
Légy erős és vidd véghez a céljaidat! 

 

Forrás: Kerner Tibor

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!