LEGYEN “ROSSZ TANULÓ”!

Mit tegyek, ha már ötödször szólok a gyereknek, és még mindig nem húzta föl a zokniját? Hogyan kezeljem a helyzetet, ha el van keseredve, mert pápaszemesnek csúfolják az iskolában? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaptak alternatív választ mindazok, akik meghallgattákVekerdy Tamás magyarországi pszichológus előadását Sepsiszentgyörgyön.

Vekerdy nemcsak jó pszichológus, hanem tapasztalt szülő és remek előadó – ezt tapasztalhatták mindazok, akik részt vettek a három erdélyi helyszín valamelyikén tartott előadásán. A Mesterkurzus nevű előadássorozat keretében ezúttal az alternatív iskolák prófétájaként is ismert szakember lenyűgözte közönségét közvetlenségével, életszerű példáival, interaktív előadásával és gyakorlatias tanácsaival. A Mesterkurzus első erdélyi turnéján Müller Péter író tartott előadást Marosvásárhelyen és Csíkszeredában.

Vekerdy egy harmadik helyszínen, Sepsiszentgyörgyön is fellépett, és mondhatni bevált a szervezők számítása, hiszen nemcsak hogy az összes hely betelt, de még állójegyeket is eladtak. Mintegy 6-700 néző volt kíváncsi a Szakszervezetek Művelődési Házában az előadásra, és a sokat hangoztatott nehéz gazdasági helyzet ellenére rengetegen tolongtak és vásároltak az előtérben elhelyezett könyves standnál is.

Az utóbbi száz évben többet változott a világ 

a gyerekek körül, mint azelőtt több ezer év alatt; átláthatatlanná vált számukra, mivel már nem működnek a régi módszerek a tudás elsajátítására – ezzel a megállapítással vezette föl előadását Vekerdy.

	Dr. Vekerdy Tamás Klinikai gyermek-szakpszichológus. 1998-tól a Pedagógiai Alternatívák Központjának igazgatója (előbb a pilisborosjenői pedagógus továbbképző központban, majd annak átszervezése után, jelenleg is ennek vezetője a Sulinova fantázianevű Közoktatásfejlesztési Kht.-ban). A Waldorf-iskolák, és a Waldorf-tanárképzés egyik alapítója, szervezője; jelenleg a solymári, nappali Waldorf-tanárképző szervező-vezetője és tanára. Szakemberként elsősorban a kisgyerekkor és a kamaszkor pszichológiai kérdéseivel foglalkozik. Az Iskolázás Szabadsága Európai Fórumának először keleteurópai szóvivője (1987), majd alelnöke (1989).(mesterkurzus.com)

A gyerek arra a kérdésre, hogy honnan jön a tej, rávágja, hogy „a zacskóból” – jólértesültebbek pedig a tévéből látottak alapján úgy tudják, „csövekből”. Szülő és gyerek között már nem igazán működik az utánzásos tudásátadás, amely során a kicsi játszva tanulja a „felnőtt” foglalkozásokat. Ehelyett az iskola vált az oktatás kizárólagos terepévé, a mostani iskola viszont olyan dolgokat követel a gyerektől, amire ő nem képes, vagy ha mégis alkalmazkodik, beleroppan.

Vekerdy egyik kedvenc példája a mai írásoktatási módszer. A régi tanítónénik ösztönösen alkalmazott módszere még az volt, hogy a gyereket arra bátorították, otthon a földre terített újságpapíron kerekítse a betűket, minél nagyobbakat, minél vastagabb irónnal. A Funkcionális Anatómiai Intézet agykutatója, Hámori József meg is erősítette: az iskoláskorú, első osztályos gyerekek keze

anatómiailag még nem alkalmas arra, 

hogy a gyakorlófüzet apró sorai közé még apróbb vonalkákat és hurkokat húzogasson. A finom mozgáskoordinációt pontosan az a gyakorlat segít kialakítani, amit a régi módszer írt elő.

1905-ben azt is tudták még, hogy a kamaszkorban nem szabad a gyereket megterhelni, hiszen élettani eredetű fáradtságban szenved – a mai iskolarendszer erre nincs tekintettel, pont abban a korban követel maximumot a gyerektől, amikor ő arra fizikailag nem képes.

Már a kilencvenes évek elején lezajlottak azok a vizsgálatok, amelyek kimutatták: az iskolában szerzett tudás legtöbb 18 százalékban számít a felnőtt későbbi sikeres boldogulásában. A tudásanyag 75 százalékát az eminens is elfelejti öt év alatt; az emberek átlagosan 9 százalékára emlékeznek az iskolában tanultakra úgy, hogy azt alkalmazni tudják. Mégis, miért van az, hogy a mai 80 éves jobban emlékszik arra, mit tanult annak idején az iskolában, mint a gyerek? Mert annak idején

kevés, de jól rendszerezett információt sajátított el 

– magyarázta Vekerdy. Az a tanulság, hogy nem szabad fetisizálni a tudásanyagot. Az iskolák szorongó gyerekeket „nevelnek”, szorongó gyerekekből szorongó felnőttek lesznek, a szorongás márpedig megakadályozza, hogy képességeink maximális fokán teljesítsünk.

	Vekerdy Tamás az Erdély FM stúdiójában

Az érzelmi intelligencia sokkal fontosabb a későbbi boldogulásban, mint az IQ; a gyereknek az érzelmi biztonságot kell megadni, nem pedig tanulásra hajszolni. A szorongó szülő „a legjobbat akarja” a gyerekének, magánóráról magánórára hajszolja, már az óvodában is vannak helyek ahol nem játszanak, hanem az iskolára készülnek a gyerekek. Pedig ez neki nem jó, és később sem lesz ettől sikeresebb.

Hogyan lehet az érzelmi intelligenciát fejleszteni az iskolában? Művészeti oktatás által. Egészségesen fejlődik a gyerek, ha kreativitását nem elfojtják, hanem bátorítják. Csak nem szabad azt elfelejteni, amit Márai is megjegyzett, hogy

a művészet nem az, amit a nyárspolgár hisz róla,

vagyis nem „a művelődés tárgya”. Ráadásul a művészet az agresszióoldás leghatékonyabb eszköze – állítja Vekerdy.

Kínában a konfuciánusok, az ókori Görögországban a püthagoreusok, peripatetikusok nem hiába fektettek nagy hangsúlyt a művészetek oktatására. Zenét, táncot, éneket tanítottak az ifjaknak, akik rendszeresen sportoltak is. Mi inkább a középkori skolasztika örökösei vagyunk: a lectiosorán a tanár felolvasta, „a fejekbe töltötte” a leckét. Ennek képezték ellenpólusát az akkor alakult egyetemek, ahol adisputa, a vita volt a tanulási folyamat legfontosabb eleme.

A tanárok ma le akarják adni az anyagot – de a gyerekek nem akarják felvenni többé – idézte egy pedagógus megállapítását Vekerdy. Erre vezethetőek vissza a sokszor panaszolt magaviseleti problémák is. A mai kompetitív tanítási módszerek ellenében sokkal hatékonyabb a kooperatív tanítás, amely minden egyes tanulót bevon, és együttműküdésre késztet. Bármilyen témát tanulnak éppen, annak egyes altémáit nekük maguknak kell kidolgozniuk: csoportokban dolgoznak, nyüzsögnek, kommunikálnak, megtanulják használni a könyvtárkatalógust, kikeresik a könyveket, összeszedik az információkat és a végén minden csoportból egyvalaki elmondja, mire jutottak.

Vekerdy néhány magyarországi alternatív iskoláról is mesélt, ahol ezeket a módszereket alkalmazzák. Az alternatív közgazdasági gimnáziumban például az a mottó:

„Mi nem az életre készülünk, hanem élünk.” 

Sokan azt állítják, az integráló módszer – vagyis amikor mindenféle képességű, hátterű, esetleg fogyatékkal élő gyerekek tanulnak együtt – visszahúzza a tehetséges gyerekeket. Vekerdy ezt határozottan cáfolja. Mivel az effajta, kooperációra épülő módszer a szociális készségeket növeli, a tehetségeseket is engedi kibontakozni.

A kreativitás főleg a divergens gondolkodás sajátja: az, amely ezerfele szalad, asszociál, keresi az utakat. A hagyományos iskola a konvergens gondolkodást szereti, azt bátorítja, azt emeli föl. A tehetséges, kreatív gyerek, amikor felelni szólítják és hirtelen mindenféle eszébe jut, leültetik és rossz osztályzatot kap, mert „mit beszél össze-vissza” – eközben aki a megtanult és „egyedül üdvözítő” módon elhadarja a választ, azt megdicsérik. Nem véletlen, hogy az eminensek kevésbé sikeresek az életben, amely mindig új és új probléma, kihívás elé állítja őket, és a megoldás megtalálásánál néha kifejezetten hátrányos a régi sémák alkalmazása.

Mivel az iskolai eredmény nem korrelál az életben elért sikerekkel, miért is hajtjuk a gyereket, hogy jó tanuló legyen? Vekerdy tanácsa az, hogy – ha már hagyományos iskolába jár – hagyjuk, hadd legyen „rossz tanuló”. Ne szorítsuk két malomkő közé, ha már az iskola teljesítménycentrikus, ne követeljünk tőle mi is „teljesítményt”, ne kínozzuk otthon korrepetálással, ehelyett adjunk érzelmi biztonságot, ölelést, együttlétet, közös reggelizést.

A pszichológus válaszolt Egy nyugdíjas résztvevő egy nemrég történt tragikus esetet elevenített föl: egy diák felkerülve az egyetemre, néhány nap után feltehetően kábítószeres állapotban öngyilkos lett, kiugrott az ablakon. Kisgyerekek cigarettáznak, és hiába szól rájuk, nem hallgatnak az idősebbre. Mit tehet ilyen helyzetben az ember? – tette föl a kérdést. Az iskola nem egyszer halálra gyötri a gyereket – az érzelmi depriváció miatt fordulnak sokan kábítószerhez, alkoholhoz, és természetesen amiatt is, mert ami tilos, azt ki kell próbálni. Nem a büntetés a megoldás, hanem a másfajta nevelés, a gyereknek való iskola. Amit mindenki tehet, az az, hogy az ilyen iskolákért harcol, összefogva a hasonlóan gondolkodókkal – szólt a válasz.  Egy anyuka azzal kapcsolatban kért tanácsot, mit tegyen, ha gyereke sokadszori felszólításra sem fogad szót és nem húz zoknit; egy másik szülő arra panaszkodott, gyerekét pápaszemesnek csúfolják az iskolában, mert szemüveges, és nem tudja, hogyan tudja megvigasztalni. Vekerdy Tamás azt tanácsolta az engedetlenségre panaszkodó szülőknek: a gyereknek egyszerre ne adjanak ki több utasítást; ha valamit nem csinál, mert például belemerül a játékba, ne szóljanak neki többször, hanem húzzák fel azt a zoknit neki, vagy viccesre fogva a dolgot, nevetve kapják fel és vigyék vacsorázni, és együtt rakjanak rendet a játékok között.  Ha valami olyat tesz, ami tilos, például anyja lábát kezdi rugdosni az úton, miközben az egy ismerőssel beszélget, azonnal le kell hajolni hozzá, és annyit mondani: „Ezt nem!” (nem kell magyarázkodni, hogy „ez anyának fáj, nem szabad, a rugdosás nem helyes dolog” stb.)  A csúfolódásra a szülő a biztonság megerősítésével reagálhat: ölbe veszi, babusgatja a gyereket, beszél hozzá folyamatosan, duruzsolva, és szinte nem is lényeges, mit mond, mert ilyenkor elsősorban a közelségre, a biztonságra van szüksége a gyereknek, nem érvekre. Persze el lehet mondani, hogy milyen sok felnőttnek (fel lehet sorolni akár sztárokat is) van szemüvege, és az a fontos, hogy most már jól lát, de ha nagyobb lesz, akár kontaktlencsét is kaphat.  Szintén a hallgatóság kérdésére válaszolva elmondta, más szakemberekkel ellentétben nem javasolja óvodáskorban az idegennyelv-tanulást, ám a 7-9 év közöttiek esetében mindenképp jó elkezdeni, mert ebben a korban még képlékeny a gége, könnyen elsajátítja a jó kiejtést. Az óvodáskor Vekerdy Tamás szerint a játék és az anyanyelv minél tökéletesebb elsajátításának ideje, mindennapos mesével, mondókákkal, énekkel.  A pszichológus egyébként maga is meghatódott, mikor egy régi olvasója a helyszínen, személyesen, egy csokor virággal mondott köszönetet egy húsz évvel ezelőtti tanácsáért, melyről a már nagymama korú hölgy csak annyit árult el: bevált. Forrás http://eletmod.transindex.ro/ Kövess a Facebook-on is! “MAGADURAM”