Sok a fájdalom bennünk emberekben.
Sokat bántottak minket. Szüleink, tanáraink…akárkik.
Ezt a sok fájdalmat azonban nekünk nem kötelességünk tovább adni!
Nem kell azért másokat bántani, mert velünk sem voltak mások jobbak, kedvesebbek, elnézőbbek.
Hiszen akkor ennek sosem lesz vége.
Egy út van.
Felülemelkedni fájdalmainkon és ezeken túl is csak segíteni, támogatni és tisztelni egymást!
Nagyon fontos!
Fontos abból a szempontból is, hogy mit adunk tovább.
Mit örökítünk, milyen viselkedést hagyományozunk gyermekeinkre.
Gyermekeink had’ éljenek boldog emberként.
Ne nyomorítsuk meg életüket, ne nehezítsük meg azzal, hogy kegyetlenül bánunk velük.
Egy feladatunk lehet csak: olyan példának kell lennünk világunkban, környezetünkben, amit szeretnénk látni.
Segítsd gyermeked, beszélj vele tisztelettel! Szépen. Kedvesen.
Beszélj így a téged körül vevőkkel is!
Kezdjük el tisztelni egymást!
Tanulnunk kell emberséget.
Tanulnunk kell emberségesnek tudni maradni egy olyan világban, ahol sok-sok bántást szenvedtünk, szenvedünk el nap-mint nap.
Itt az ideje!
Gyerekeinktől tanulhatjuk a legtöbbet.
Megtanulhatjuk, hogyan kell szeretni.
Nézz meg egy gyermeket, ahogy simogat és szeret egy kis állatot!
Örömmel és boldogan érkeznek meg hozzánk… és mire felnőnek…sok-sok fájdalmat kell “gyermeknevelés” címén elszenvedniük.
Ha csak feleannyi szeretet lakna bennünk, mint gyerekként lakott- nem itt tartana a társadalom.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: