1. Mi a cél: szórakozás vagy tanulás?
Alapvetően kétféle céllal olvashatunk. Vagy azért, hogy ismereteinket bővítsük, vagy pedig azért, hogy jól szórakozzunk közben. Az alábbi pontok főképp az első típusú olvasmányokra vonatkoznak.
Ha szépirodalmat olvasol, arra teljesen más szabályok vonatkoznak (ott leginkább az a szabály, hogy nincs szabály, csak érezd magad jól közben és érezz valamiféle katarzist).
2. Gondosan válassz könyvet.
Az Amazon elektronikus könyvesboltjában, a Kindle Store-ban 3,4 millió cím található. Még ha magyarul jóval kevesebb mű is van ennél, akkor is nagyon korlátozottak a lehetőségeink, egyszerűen azért, mert kevés az időnk.
Ha heti egy könyvet olvasol el, az 50 év alatt 2.600 könyv.Nagyon okosan kell tehát megválasztani, hogy mit olvasunk.
Keress olyan
ember(eke)t, aki(k)nek adsz a véleményére, nézd meg az olvasói értékeléseket, vagy olvass hivatalos recenziókat a kiválasztott könyvről.
3. Ne csak olvass, hanem „dolgozd fel”.
Amikor információszerzési céllal olvasunk, akkor azt én inkább „feldolgozásnak” nevezem.
Szokjál hozzá, hogy villám gyorsan pásztázd át az anyagot,
bekezdésről bekezdésre ugrálva, és soha, de soha ne menj vissza egy részhez, amit már átnéztél, mert lelassít.
A tudatalatti úgyis megjegyzi. Használj mindig kihúzót, mert így sokkal könnyebb lesz megtalálni a fontos részeket, amikor újra kezedbe veszed a könyvet.
4. Keress rá az olvasottakra.
Miközben olvasol, a neten keress rá az olvasottakra.
Erre talán a Google és a Wikipedia a legjobb. Villámgyorsan lehet tájékozódni és a megszerzett tudást elmélyíteni.
5. Írj egy rövid jegyzetet.
Amikor befejezted, értékeld az elolvasott könyvet (ha nagyon jó, akkor írhatsz egy rövid, fél-egyoldalas jegyzetet is). Én tízes skálát használok, ahol 9-10 a szuper, 8 a jó, 6-7 az elfogadható, ez alatt pedig gyenge.
Ha ez egy Excel
táblázatban van, akkor évekre-évtizedekre visszamenőleg fogod tudni, hogy melyik könyveket érdemes újra elővenni, és melyek a felejtősek.
Az emlékezés ugyanis csalóka.Most azt gondoljuk, hogy biztos fogunk emlékezni, de 2022-ben is fogod tudni, hogy mi volt abban a könyvben,mit a múlt hónapban olvastál?
6. Minimum heti 1 könyvet olvass el.
Úgy értem, hogy ez az abszolút minimum, ennél csak több lehet.
Az önfejlesztési könyvek átlagban kb. 200 oldalasak. Nem tudsz elolvasni– vagyis átfutni, átpásztázni, feldolgozni – napi 30 oldalt? Dehogynem.A kulcs a szokás felvételében és begyakorlásában van.
Legyen egy olvasási terved. Írd le már most, hogy márciusban mi lesz az a 4 könyv, amit elolvasol. Utána írj be napi egy órát a naptáradba, amikor rendszeresen olvasni fogsz.
Például hétfőtől péntekig este 20:30 – 21:30 között
(vagy reggel félórát, esetleg a buszon vagy metrón), hétvégén pedig
délelőtt 9:00 – 10:00 között.
Kezdd el minél hamarabb, mert az olvasás szokása már pár hónap alatt átformálja a gondolkodásodat, pár év alatt
pedig az egész életedet gyökeresen átalakítja pozitív irányban.
(forrás: Kerner Tibor tollából)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: