Amikor jön valaki más és elviszi azt az embert, akivel az életed tervezted – kimondhatatlan fájdalom és többszörösen összetett.
Sérülsz. Összetörsz. Olyannak érzed magad, aki nem volt elég jó, hiába tett meg mindent.
Hibáztatod magad…keresed…hol rontottad el….mit tehettél volna másképp?!
Hogy nem láttad a figyelmeztető mérföldköveket?!
Aztán megnézed azt a másikat…és nem érted…”erre” cserélt le engem?!
Szinte forgatókönyv szerint jönnek az ehhez hasonló gondolatok, amik marnak, csípnek, égetnek és fájnak. Önvád….neheztelés.
Tudd, hogy kapcsolatotok a legnagyobb tanítások egyike volt életedben!
Mindent megtettél…ne vádold magad! Nem vagy hibás.
Két ember útja addig közös, amíg “úton vannak”, amíg fejlődnek együtt.
Amikor az egyik “elfejlődik”, a másik lemarad…kimarad…elmarad.
Törvényszerű. Az olló ketté nyílik…és törvényszerű a távolodás.
Engedd el őt, kívánj neki áldást és boldogságot az életében, légy hálás az együtt töltött tapasztalatokért (mit másnak kívánsz magadnak kívánod)
és mindenek előtt szeresd magad!
Tudd, hogy sokkal szebb dolog vár az út végén, mert értékes vagy!
Valakinek te jelented a világot!
De előtte keresd meg a saját világod, keresd meg az örömöd, keresd meg mi az amit szeretsz csinálni, mi az ami örömet okoz!
Ez a belső öröm pedig elhozza számodra azt, aki által megértheted, hogy ez a fájdalmas dolog csak így történhetett, hogy egy
magasabb rendű dolgot kaphass cserébe.
Kommentek