MagadUram!

Jó emberek így válnak rosszá

Stanford 1968 börtön kísérlet 

Philip Zimbardo pszichológus kutatása

 

Philip Zimbardo és kutatócsoportja hirdetésére, melyben résztvevőket kerestek a kísérlethez sokan jelentkeztek.Sok főiskolás korú felnőtt, akikből – tesztek alapján –  kiválogatták azokat az embereket, akiknek egészséges személyiséggel rendelkeztek, nem volt ügyük soha rendőrséggel stb.

A kiválasztás után egy alagsori helyiséget rendezek be börtönnek, ahol sorsolással döntötték el maguk között, hogy kikből lesznek a börtönőrök és kik lesznek a fogvatartottak.

A kísérletet két hétre tervezték, de két nap után befejezték.

A kutatást vezető pszichológus a kísérlet során veszített súlyából és mentális állapota is “megbillent”.

Éjszaka nem aludhatott, mert amikor álomra hajtotta a fejét -és az őrök ezt tudták- kegyetlenkedéseket műveltek a fogvatartottakkal-tudván, hogy a “börtönvezető alszik-, aki mindig visszanézte a felvételeket, így semmiről nem maradt le.

 “Kutatásaimban azt találtam, hogy valójában rengeteg esetben jó emberek tesznek rossz dolgokat, akiket valaki rossz hordóba tett.

Azt kell megértenünk, hogy mi van abban a hordóban, ami megrontja őket: ha a jó embereket gettóba, börtönbe, rossz iskolába rakjuk, a helyzet rosszá teszi őket.

 

A nagyobb kérdés pedig az, hogy ki tartja fenn a hordót, vagyis teremti meg az embereket megrontó helyzetet.
Az ember mindig része egy szociális környezetnek: iskolának, családnak, bandának, ahogy a jogi, kulturális, gazdasági rendszernek is”

Ebben a cikkben találtam a témára: klikk ide a cikk végén Kepes András riportja látható

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!