A hűség meginghatatlan erénynek számít társadalmunkban.
Egy olyan ember, aki valóban szeret, csak önmagához
és a szeretethez hű, mert számára fontosabb,
hogy szeressen, mint az, hogy kizárólag egy
emberre összpontosítsa szeretetét.
Amit hűségnek nevezünk: előítélet, látszólagos erény,
amelyre a félénk és bizonytalan emberek vágynak,
amelynek azonban az élet valóságában nincs helye.
A hűség nem csereüzlet!
Ha te hűséges vagy hozzám, én is hűséges vagyok hozzád
– ha megcsalsz, adandó alkalommal jön a bosszú!
Egy szeretni képes ember nem érti meg,
miért ne szerethetne egy másik embert is,
ha már szeret valakit.
Betegesnek találnánk, ha valaki csak egy virágot
tudna szeretni a kertjében, hű maradna hozzá
és a többit egy pillantásra sem méltatná.
A másik nem iránti szeretet esetében ez
nem betegesnek, hanem kívánt erénynek számít.
Az emberek inkább készek arra,
hogy megbetegedjenek egymással,
minthogy szembenézzenek az élet valóságával.
Egy párkapcsolat értelme ennélfogva nem a hűség,
nem az egymásra való fixálódás és a megbízhatóság, hanem
egyedül a szeretet közös átélése,
a szeretetben való felébredés,
a szeretet általi közös gyarapodás.
Ez egy ajándék, ami bekövetkezhet,
ha elég nyitottak és éberek vagyunk, ezt nem lehet tervezni.
Aki el akarja fogadni az igazi szeretet ajándékát,
búcsút kell mondania a hűség és a birtoklás
hagyományos elképzelésének.
A párkapcsolat támogatás azon az úton,
hogy rátaláljunk a magunkban rejlő egységre.
Ha egy párkapcsolat már nem tud eleget tenni ennek,
elvesztette értelmét és fel kell bomlania.
Egy párkapcsolatnak nem az az értelme,
hogy szép, harmonikus vagy akár kényelmes
életet alakítsunk ki a másik ember segítségével.
Célunk megtanulni, hogy önmagunkat boldoggá tegyük
– a másikra való kényszeres támaszkodás nélkül.
Forrás: Kurt Tepperwein
Kommentek