Hallgatom a szülőket. Hetek óta másról sem esik szó, mint az év végi jegyekről, a várható dicséretek számáról. Aztán, az évzárókat követően a közösségi portálokat elárasztják a gyerek kitűnő bizonyítványáról, okleveléről készült képek. Én pedig azt gondolom, micsoda szorongáson ment keresztül szülő és gyerek azért a fránya bizonyítványért.
Pedig olyan sokszor, olyan sok fórumon elmondták már komoly szakemberek, hogy ne tessék túlértékelni az iskolai bizonyítvány jelentését!
Egyszerűen azért:
1. mert NEM azon múlik, hogy sikeres lesz-e a gyerek az életben,
2. mert egyáltalán NEM jelzi előre, vajon boldog és harmonikus élete lesz-e a gyerekünknek,
3. mert sok kiváló tudós, sikeres ember az iskolában kifejezetten rosszul teljesített,
4. mert nem mérhetjük a saját gyerekünket érdemjegyek alapján,
5. mert végtelenül SZUBJEKTÍV értékelést jelent,
6. mert semmit nem mond a gyerek valódi képességeiről,
7. mert HAMIS képet nyújt a gyerekünkről,
8. mert az iskola a 8 féle intelligenciából hétre nem kíváncsi,
9. mert még az értelmi intelligenciát sem képes teljes egészében visszatükrözni,
10. mert egyáltalán nem tükrözi a gyerek SZEMÉLYISÉGÉT, ami pedig meghatározza majd az életét,
11. mert éppen elég ideje lesz még szorongani a gyerekünknek, ha felnő, legalább most HAGYJUK BÉKÉN,
12. mert ha elfogadjuk, szeretjük és büszkék vagyunk rá az érdemjegyeitől függetlenül, többet adunk neki minden kitűnő bizonyítványnál –
azt az ÉRZELMI BIZTONSÁGOT, ami az értelmi és pszichés fejlődés nélkülözhetetlen alapja!
Szolgálati közlemény! ( – látva a reakciókat)
Ez a post NEM szól:
1. a kitűnő bizonyítványt lazán, szorongásmentesen elérő gyerekekről
2. a lazán, szorongásmentesen elért kitünő bizonyítványt postoló szülőkről
3. NEM szól azokról a szülőkről, akik NEM szorongják meg a gyerek iskolai teljesítményét
4. NEM szól azokról, akik NEM a bizonyítvány alapján adnak elfogadást a gyereküknek
5. NEM szól azoknak, akik a helyén kezelik az iskolai érdemjegyeket
Ez a post SZÓL:
1. a szorongó szülőknek, aki úgy érzik, ha nem kitünő a gyerek, valami végzetes dolog történik
2. a szorongó gyerekeknek, akik esténként titokban rettegve alszanak el, hogy kitűnő lesz-e a bizonyítvány
3. a szülőknek, akik azt hiszik a bizonyítvány dönti el, hogy lehetnek-e büszkék a gyerekükre
4. azoknak, akik túlzott jelentőséget tulajdonítanak az iskolai érdemjegyeknek
5. a teljesítményszorongás miatt tikkelő gyerekek szüleinek
6. a teljesítményszorongás miatt körömrágós gyerekek szüleinek
7. a teljesítményszorongás miatt évközbeni alvásproblémákkal küzdő gyerekek szüleinek
8. a NEM kitünő gyerekek szüleinek, hogy: nyugi, a gyerek és végső soron az élet sokkal bonyolultabb annál, mint hogy lefordítható lenne 5 darab számjegyre
9. a feltétel nélküli elfogadásról, amire mindannyian vágyunk!
(Írta: Orvos-Tóth Noémi
további infó: www.orvostoth.com)
Forrás: MAI pszicho
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: