MagadUram!

5 rossz szokás, ami visszatarthat

 

 

 

 

1. Negatív gondolkodásmód

Sajnos a pesszimista és negatív jelzők különösen

jellemzőek ránk, magyarokra.

Miért állíthat ez meg minket? Például elkezdünk

egy terven dolgozni, ami akár megváltoztathatja

az egész életünket, a következő pillanatban pedig már el is

vetjük az ötletet azért, mert azt gondoljuk,

hogy “áá, úgysem működne”.Pedig nincs okunk  azt hinni,

hogy valami nem fog sikerülni,csupán abból

kiindulva, hogy mit érzünk vele kapcsolatban.

A mai világ pont arról szól, hogy

miért is ne működhetne”.

Ma a lehetőségek világát éljük.

Bármi lehetséges, csak hinnünk kell benne

és el kell indulni a megvalósítás útján.


 

 

 

 

 

2. Negatív környezet

Ide tartozik a család, a barátok, valamint

a közeli és távoli ismerősök. Ezek az emberek

gyakran azért hátráltatnak a terveid megvalósításában,

mert tartanak – félnek – attól, hogy megváltozol.

Az emberek szeretik az állandóságot,

és nem szeretik a változást, ugyanis a változás

veszélyezteti a komfortzónájukat és

váratlan helyzetek elé állíthatja őket.

Nem rossz szándékból tehát, csupán szeretetből

próbálnak téged visszatartani attól,

hogy fejlődj és haladj előre az utadon.

Nem is tudatos ez a részükről.

Természetesen emiatt nem kell elhagyni a barátokat,

hanem érdemes újakat szerezni.

Egy kis környezetváltozás sohasem árt:

kezdj el egy új hobbit, ismerkedj új emberekkel.

Ez új távlatokat fog hozni az életedbe.


 

 

 

 

 

3. Kitartás hiánya

Egy tervet elkészíteni nagy dolog.

De ennél sokkal nagyobb munka véghez is vinni

ezt a tervet.

Az első pár napban még nagy a lelkesedés, utána

viszont, amikor ez alábbhagy, jönnek a különböző kifogások.

Ez pedig megakadályozza a változást.

Tehát, amikor jönnének a kifogások, akkor

legyél erős és tarts ki.

A végeredmény hosszú távon megéri az erőfeszítést.

Csak rajtad múlik.

Miben kellene MOST kitartani?

Képes vagy megtenni!

Tedd meg itt és most, a mai napon.


 

 

 

 

 

4. Komfortzóna

A komfortzóna jó és biztonságos hely,

ahol az ember jól érzi magát.

Viszont a komfortzónában semmi különös nem történik.

Nem fogunk emiatt fejlődni,

és ha mi nem tudunk fejlődni, akkor a dolgok sem

képesek változni és jobbra fordulni.

Mi történik, ha kilépünk?

Először kisebb-nagyobb sokkot kap az ember.

De ha igazán szeretnél fejlődni, és megváltoztatni az életedet,

akkor muszáj kilépned és erősnek lenned,

hogy a kezdeti sokkon túllépve élhesd azt az életet,

amit igazán szeretnél.


 

 

 

 

 

5. Hiányos önismeret

Mindenkinek vannak ún. vakfoltjai,

főleg saját személyiségének gyenge pontjaival kapcsolatban.

Törekszünk a stabilitásra, ezért szokásokat alakítunk ki,

de beletemetkezve ezekbe a rutinszerű dolgokba

nem látjuk, hogy sokszor pont ezekben keresendők

a gyenge pontok, a fejlesztendő területeink.

Ezek felismerése az első lépés ahhoz,

hogy tudjunk rajtuk változtatni.

Nézz a dolgok mögé, találd meg a gyenge pontjaidat,

és változtass!


 

 

 

 

 

Ha egyedül nem megy, akkor kérj külső segítséget.

A lényeg a változás. A világ folyamatosan változik,

így nekünk is vele kell változnunk,

mert nincsen stagnálás: aki nem halad, az lemarad.

 

Forrás: Kerner Tibor

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!