“Az egyetlen igazán értékes dolog az intuíció.”
Albert Einstein
Előfordult már veled olyan, hogy mikor épp
gondoltál valakire, megcsörrent a telefonod,
és az adott illető hívott?
Vagy rossz előérzeted ellenére cselekedtél,
és jött az a bizonyos,
már előre tudtam érzés?
Mindannyiunkban létezik egy belső hang,
amit nevezhetünk akár hatodik érzéknek,
vagy intuíciónak is.
Az intuíció pedig nem más, mint belső megérzés.
Azon folyamat, amely során az információszerzés
látszólag nem a gondolkodási és a következtetési
folyamatok során történik,
hanem egy következtetés, vagy belátás végeredményét adja anélkül,
hogy az ehhez vezető gondolati lépések tudatosulnának.
Tudományosan bizonyított, a döntésekben nemcsak
használjuk agyunk nem tudatos feldolgozó rendszereit,
hanem egyes helyzetekben ez a sok tekintetben
más felépítésű rendszer jobb döntést sugall, mint tudatos párja.
Ahogy felnőtté válunk, egyre kevésbé hallgatunk
arra a bizonyos belső hangra.
Pedig érdemes lenne néha esélyt adni neki.
Íme néhány módszer, amellyel te is a magad,
és környezeted javára fordíthatod megérzéseidet.
Hidd el az intuíció fejlesztése megéri a ráfordított energiát,
hiszen, ha megteremted az egyensúlyt értelem és érzelem,
megértés és megérzés között, akkor közelebb
kerülsz önmagadhoz és kiegyensúlyozottabbá válsz.
Csillapítsd le az elmédet!
Manapság, amikor szinte folyamatosan “bekapcsolva” élünk,
a gyorsaság és a tettrekészség tűnik az egyik legfontosabb erénynek.
Pedig a legmeghatározóbb ötletek sokszor éppen akkor jönnek,
amikor egy picit sikerül kikapcsolnunk.
Ez a fajta elcsendesedés, az elme nyugodt állapota teheti lehetővé,
hogy másképp tekintsünk az előttünk álló problémákra.
Sokszor pedig éppen ennyi kell az áttöréshez.
Gondolj csak bele, a Wright fivérek úgy tudták
megváltoztatni a történelem menetét,
hogy függetlenedni tudtak koruk gondolkodásmódjától.
Kikapcsoltak egy időre, és a maguk megérzésére koncentráltak.
Az eredményük ma már közismert: úgy hívják, repülőgép.
Bízz magadban!
Amikor képes vagy már időről időre kikapcsolni,
meg kell tanulnod hinni a belső hangodnak.
Ehhez az egyik legfontosabb lépés az, hogy felismerd:
a legbelsőbb éned nem adhat rossz tanácsot neked.
Csak akkor élhetsz harmóniában önmagaddal,
ha harmóniában élsz a belső hangoddal.
Természetesen nem hagyhatod figyelmen kívül
a téged körülvevő világot, de merj jobban bízni az ösztöneidben.
Ne halogass, ne menekülj: cselekedj a legmélyebb meggyőződésed szerint.
Légy nyitott!
Amint képes leszel jobban önmagadra figyelni és elhiszed,
hogy a belső hangod jót akar neked, felismerheted azt is,
hogy a világ tele van a döntéseidet segítő jelekkel.
Ezek a jelek most is ott vannak körülötted,
de nem elég pusztán az, hogy meghallod őket,
hanem meg is kell hallgatnod őket.
Tanulj meg nyitott lenni ezekre az új hatásokra,
és ne sajnáld tőlük az odafigyelést.
Hidd el megéri.
Bár az önmegismerés folyamata gyakran hosszú
és magányos, de ne feledd:
mindig fény vár az alagút végén.
Forrás: Bien.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: