Gondolatok lélektárs ikerláng témájában

Aki találkozott már másik felével, az tudja,

hogy mindent felülír ez a fajta kapcsolódás.

Nincsenek észérvek, csak vonzás.

Nem tudod megindokolni miért, de érzed, hogy Ő az!

Tudod, hogy Ő az. Kétség nem fér hozzá.

Ezt azonban először a nő ismeri fel.

A férfinek tapasztalatra van ehhez szüksége, hogy megérezze,

nem élet az élet a másik fele nélkül.

Leélheti az életét valaki más mellett,

ám a lelke szenved és magányossá válik.

Arra a kapcsolódásra vágyik, amit korábban már megtapasztalt.

Ha szerencsés. Nem mindenkinek adatik meg

ez a fajta kapcsolódás, ez a fajta nem földi szerelem.

Ez az ég ajándéka. Így is illdomos kezelni.

Ajándék, amit érdemes megbecsülni.

Az ikerláng energetikai másik felünk, akivel teljesen

egy hullámhosszon vagyunk energetikailag, testileg, lelkileg, szellemileg.

Ők a hajdanán kettéhasad őseredet lélekpárok tagjai,

az isteni férfi és isteni női minőség képviselői.

Egymás iránt érzett szerelmük olyan tiszta

és magasminőségű rezgéseket képvisel,

amely az egész földbolygót és a rajta élőket is emeli.

Az ikerlángok szerelme küldetés és szolgálat itt a Földön.

Pont ezért nem a habos-babos, rózsaszín kis felhőről szól,

hanem kőkemény belső munkáról, felelősségvállalásról

(elsősorban önmagunk felé, majd szűkebb környezetünkön át,

az egész emberiséget érintő felelősségvállalásról),

és nem utolsó sorban önmagunk feltétel nélküli

szeretetének a megtanulásáról szól.

Mert, ha mi nem szeretjük önmagunkat,

akkor hogyan is tudnánk szeretni másokat?

A Másik Felünket föl lehet ismerni a szeme csillogásából –az emberek ősidők óta így ismerik föl az igaz szerelmüket.

A Teremtésnek egyetlen lényege van.

Ezt a lényeget pedig úgy hívják, hogy Szerelem.

A Szerelem az az erő, ami újraegyesít minket,

hogy összesűrítse a különböző életekben,

a világ különböző helyein összegyűjtött tapasztalatokat.

 Ha ő jól van, akkor mi is boldogok leszünk.

Ha rosszul van, akkor mi is szenvedni fogunk,

mert részesülünk a fájdalmából, ha öntudatlanul is.

De főleg azért vagyunk felelősek,

hogy minden inkarnációnkban legalább egyszer újraegyesüljünk

a Másik Felünkkel, aki biztosan keresztezi az utunkat valahol.

Ha csak pillanatokra is, de újra eggyé kell válnunk,

mert ezek a pillanatok olyan erős Szerelmet hordoznak magukban,

amely az egész hátralévő életünknek értelmet ad.

Persze hagyhatjuk, hogy a Másik Felünk elmenjen mellettünk anélkül,

hogy elfogadnánk vagy észrevennénk.

Ha így teszünk, akkor kell egy újabb inkarnáció,

hogy találkozzunk vele.

Ám önzésünkért a legnagyobb büntetésre ítéltetünk,

amit mi találtunk ki magunknak: a magányra..”