“Bizonyára hallottátok már Jézus következő mondatait:
‘Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik;
akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.’
– az emberek azonban mégsem értik ezt az alapvető igazságot
az Univerzum működésével kapcsolatban.
Ha hiányt élsz meg magadban, csak még több hiányban lesz részed,
ha a bőség és teljesség érzésével élsz a világban
még több bőség és teljesség fog körbevenni életed minden területén.
Ezt a tényt azonban -ahogy az idők során megfigyeltük-
az emberek többsége nem érti, nem hajlandó meglátni.
Szembefordultok az Univerzummal amikor kijelentitek,
hogy a szenvedés vagy a kesergés bármit is pozitívra tud változtatni.
Komplett társadalmi rendszerek épültek ki a történelem során,
amelyek mind a következő mottóra épültek:
‘Segítsünk az elesetteken, a rászorulókon és
vessük meg azokat akiknek már van.’ – nem veszitek észre,
hogy fordítva ültök a lovon, ugyanis az Univerzum nem így működik.
Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy ne segítsetek embereken,
csak azt, hogy meg kell értenetek az alapvető
Univerzális Törvényeket hogy boldogan élhessetek.
Megfigyelhettétek, hogy nincs annyi segítség,
támogatás amennyivel egy szegény, rászoruló embert fel tudnátok emelni.
Egy feneketlen kútról van szó, és minél többet adtok,
annál többre van szükségük.
Az egyetlen megoldás számukra, ha ráébresztitek őket a saját erejükre!
A példátokon és örömötökön keresztül tanítjátok őket.
Megmutatjátok az összefüggést az öröm, a lelkesedés
és az Univerzum támogatása között.
Rávilágítotok arra, hogy a szenvedés még több szenvedést vonz
és hogy mindez egy mentális,
érzelmi beállítódás csupán, amin ők maguk képesek változtatni.
Soha ne szégyelljétek az örömötöket, a boldogságotokat!
Ne gondoljátok azt, hogy azzal szolgáljátok
elesett embertársaitokat ha visszavesztek
a túláradó nagyrabecsülésetekből és lelkesedésetekből,
hogy nekik is jusson – azt gondolván,
hogy az energia korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre,
amit fel kell osztanotok egymás között,
és ha ti túl sokat vesztek ki a tortából, nekik nem marad.
Ennek épp a fordítottja igaz.
Minél több örömöt, bőséget, erőt generáltok magatokban,
annál többhöz férhettek hozzá, és annál többet tudtok
kisugározni a világ felé, amiből minden nyitott ember
képes lesz meríteni és inspirációt szerezni.
Az ellenállásban élő emberekkel nem tudtok mit tenni.
Ne akarjátok megmenteni őket!
Nekik maguknak kell rájönniük arra,
hogy a szenvedés nem segít – és akkor ők is nyitottá válhatnak.
A Végtelen Forrásenergiához mindegyikőtök hozzáférhet,
de a kapcsolószekrény bennetek van, nem odakint a világban,
és nem más, nálatok ‘szerencsésebb’ helyzetben lévő embereknél.
A Vonzás Törvénye igazságos: abból ad még többet amit kisugárzol!
És azt sugárzod ki amilyen a domináns lelkiállapotod.”
– Abraham-Hicks
Keresd a Facebook-on : MagadUram
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: