Milyen nehéz is ez, ugye?
Hiszen úgy neveltek, hogy akkor vagy “jó”, ha a környezeted elégedett veled…
Így arra szocializálódtunk, hogy megfeleljünk a körülöttünk élőknek.
Ezzel csak annyi a probléma, hogy arcot formál.
Ennek ezt az arcom mutatom, annak azt az arcom…és kinek mutathatom azt aki vagyok?
Ezzel az emberrel vigyázni kell, mert…ennek nem mutathatom meg, hogy én valójában…ezzel az emberrel
így kell beszélni…stb.egyensúlyozunk…csak épp magunkról felejtkezünk meg.
Mit akarok?
Mit szeretnék?
Mi a szívem vágya?
Ki vagyok én?
Mit szeretnék csinálni?
Kivel is szeretném én azt…stb.
Csak élünk napról-napra…megfelelési kényszerekkel tűzdelten.
Aztán majd eljön az idő, amikor rájövünk, hogy de kár is volt így!
Lehetett volna szeretettel, szerelemmel és szenvedéllyel.
De, akkor sem lesz késő.
Itt az idő az életre itt és most.
Nincsenek megalkuvások, kibúvok.
Éld jól az életed most!
A szerint, amit szíved diktál!
Mond ki, ha úgy érzed..lehet azt szépen…nem megbántva másokat…de mond ki!
Nem kell magadba tartanod…
Az erő legyen veled.
Hiszek benned!
És te?