A mandulagyulladás arra az érzésre utal, miszerint
valami nyomasztó dolog, melyet le kell nyelnem
vagy eddig mindig lenyeltem, megfertőz engem.
Ezentúl nem akarom lenyelni, magamhoz venni,
többé képtelen vagyok elfogadni.
Egy erős, heveny és mind ez idáig elfojtott
konfliktusról van szó, mely hirtelen
életre kel bennem.
De mandulagyulladás keletkezhet akkor is,
ha az ember szándéka szerint
mondani akarna valamit – vagy ezt mások
elvárnák tőle -, mégis képtelen rá,
illetve nem meri megtenni,
inkább lenyeli mondanivalóját.
A mandulák itt filterként működnek:
a károsat elnyelik. Ám ha az ember túl sok
belülről megnyilvánulni kívánó dolgot
hibásként értékel, e filter előbb-utóbb telítődik.
Ugyanez a helyzet, ha valamit nem akarunk
befogadni, mert negatívként elutasítjuk.
nem tudok, vagy nem vagyok többé
hajlandó valamit lenyelni;
értetlenség vesz körül; feladatom,
hogy egyediségemet kifejezésre juttassam
Amit tenni kell
Begyulladhatnak a mandulák akkor is,
ha az ember úgy érzi, értetlenség veszi körül,
s valami szükségeset nem mond ki,hiszen
úgysem lenne semmi értelme.
Mindezek ellenére mindig törekednünk kell arra,
hogy felismerjük a látszat mögött rejtőző valóságot.
Feladatunk abban áll, hogy önnön lényünket,
egyediségünket és másságunkat kifejezésre juttassuk.
Ha így cselekszünk – a mandulagyulladásra,
mint e feladatunkra szóló felhívásra
– nem lesz többé szükségünk.