1. Maradj fókuszált
Rengetegen esnek abba a hibába, hogy
túl sok dologgal kezdenek foglalkozni.
Több állásra próbálnak koncentrálni egyszerre.
Ennek mindössze egy hamis hatékonyság érzés
lesz az eredménye és valós eredmény nem nagyon.
Biztos te is ismersz olyan “vállalkozót”,
akinek állandóan a fülén a telefon, mindig pörög
és mindig siet valahova.
Az igazán sikeres emberek kiegyensúlyozott életet élnek,
kevés dologgal foglalkoznak, de azokkal nagyon eredményesen,
mert minden figyelmük arra a pár dologra összpontosul.
Tony tanításai szerint akkor leszel igazán sikeres, ha
megtalálod azt a tevékenységet, ami iránt
olthatatlan szenvedélyt táplálsz.
Itt visszautalnék az előző pontra kicsit, mert azt tapasztaltam,
hogy az emberek azért is nem tudnak egy dologra fókuszálni
mert nem tudják, hogy mivel szeretnének fogllkozni
és miben lesznek sikeresek.
Hogy találhatod meg a saját szenvedélyed?
3. Megváltoztathatsz magadban bármit egy szempillantás alatt
Legyen szó egy évek óta fennálló rossz szokásról,
egy leküzdendő félelemről vagy egy rossz lelkiállapotról,
ezek mindegyike megváltoztatható egyetlen szempillantás alatt.
Ahogy pillanatok alatt, akár ok nélkül képes vagy
a rossz érzést előidézni magadban, kellő tréninggel elő tudod idézni a jót is.
Gondolj bele, hogy ha kapsz egy telefont egy
nagyon rossz hírrel, az akár egy pillanat alatt
uralma alá hajthatja a hangulatodat,
a testtartásodat, a légzésedet, a kommunikációdat és a viselkedésedet.
Ebből láthatod, hogy nagymértékű változások
történhetnek azonnal is. De ha ez így van,
akkor miért ne lehetne ilyen gyors a visszaút is.
Ezt a változást a döntésed pillanatában hozod.
Ehhez elég elképzelned egy fantasztikus emléket
vagy vizionálnod egy elsöprő sikert.
Igazítsd ehhez a testtartásod, a viselkedésed és a hangulatod
is követni fogja.
4. Fejlődj állandóan, életed végéig!
A mai változó világban (és ez hatványozottan igaz az internetre)
kb. 6 hónapig aktuális egy jó információ, ezért folyamatosan
érdemes figyelned és tanulnod a megfelelő forrásokból.
Felejtsd el az olyan terveket, hogy majd ez a fejlesztés, vagy az a könyv elolvasása
után lesz egy kis nyugtod, inkább vegyél fel egy szomjazó hozzáállást,
a sikeres emberek ugyanis szomjazzák az új tudást életük végéig.
5. Modellezz sikeres embereket!
Van egy kedvenc mondásom:
“Nincs időm és pénzem minden emberi hibát magam elkövetni ezért sikeres emberektől tanulok.”
+1. Kiemelkedő sikert csak egészséges és energikus testben érhetsz el
Itt most nem arról akarok beszélni, hogy majd tovább élsz
és nem leszel beteg és stresszes, ha egészségesen élsz,
hanem arról az egyszerű és tényszerű dologról, hogy
a nagy célokhoz, sok teendő társul,
ahhoz pedig folyamatos koncentráció és aktív életmód kell.
Ha nem figyelsz oda az egészségedre, akkor olyan leszel,
mint egy félig töltött üzemanyagú autó,
messzi célokat nem fogsz elérni, akármennyire is betartottad a fenti 5 pontot.
Szóval a nagy és inspiráló célok elérésének ugyanúgy előfeltétele
a heti min. 3 alkalom sportolás, a helyes táplálkozás,
a kiegyensúlyozott lelkiállapot,
mint a jó üzleti ötlet, a kezdőtőke, a vevők és a bevétel.
Forrás: onlinesikertitkok.hu