A minap leültünk gyermekeimmel olvasni, tanulni.
Gyermekem elkezdte olvasni a tankönyv anyagát
amit éppen most tanulnak (negyedikes).
Sajnos, minden mondatnál meg kellett álljak,
hisz’ éreztem nem tudja mit olvas.
Olyan megfogalmazással volt írva, hogy azokat
a szavakat nem ismeri, így el kellett mondjam azok jelentését.
Vágyom olyan tankönyvekre gyerekek részére, ami “örömillatú”.
Amit örömmel forgat, mert érti és tetszik amit abban lát, olvas.
Miért nem lehet egy gyereknek sikere az iskolában?
Dr XY aki a tankönyvet írta frappánsan kikereketi
bőséges mondatait. Le a kalappal!
Csak éppen azt felejtik el a kedves “mindent elvárók”,
hogy ezek a tankönyvek a gyerekekhez
kerülnek és nekik kell azt olvasni, feldolgozni.
Lehet a gyerekek nyelvén beszélni, lehet
a gyerekek nyelvén tankönyveket írni!
Lehet élményszerűen tanítani!
Nem könyvből megtanítani a folyadékok halmazállapotát
pl és ehhez kapcsolódóan a mértékegységeket,
hanem be lehet vinni az osztályba tejet, vizet,
edényeket….had’ lássa az a gyerek mi
az a dl mi az a l mi az a ml….stb.
Lehet tanítani törteket egy almával is.
Miért muszáj statikus tudással fárasztani
a még kreatív gyermekeinket?
Ki mondja, hogy ez a normális és elfogadott?
Hát megmondom, nem lennék szívesen iskolás gyerek
azért, mert mindenre kíváncsi az iskola,
csak a gyerekre nem!
Mindenre kíváncsi, csak a kreativitásra nem.
Nem lehet szaladgálni, játszani egy alsós gyermeknek?
Hihetetlen! Miért kell felnőtt módjára ülni
reggeltől mikulásig a kényelmetlen iskolapadokban?
Mi is kell egy felnőtt embernek az életben?
Milyen tudásra van szüksége?
Tudnám még sorolni, de aki nem lesz kémikus annak
nem kell a hangyasav képlete, aki nem lesz matematikus
annak nem kell logaritmus stb.
Minden gyerek egyéni.
Egyéni fejlődési üteme van.
El tudok képzelni olyat, hogy azt tanulja ami érdekli
és azt minden bizonnyal szenvedéllyel meg is fogja tenni.
De erőltetni vmit ami nem megy…minek?
Átgondolásra érett az iskolarendszerünk, mint olyan…
A gyermek minden itt, csak nem gyerek!
