A szóbeli erőszak definiciója: Gyakran, amikor az erőszakra gondolunk, a fizikai erőszak jut csak eszünkbe.
A szóbeli erőszak esetében az elkövető nem ütésekkel félemlíti meg a partnerét, hanem szavakkal alázza meg, rombolja le önértékelését, manipulálja, zavarja össze, kényszeríti, és így hajtja őt uralma alá.
Szemben a vitával, ahol mindkét fél szabadon kifejti véleményét, és egyenlő mértékben törekszik a másik fél álláspontjának megismerésére, a szóbeli erőszak folyamán a bántalmazót nem érdekli a másik véleménye, csak a saját fölénye érvényesítése.
A vitában közeledhet a felek álláspontja, vagy ha ez nem történik meg, akkor sem lehet előre tudni, kinek az akarata fog érvényesülni.
A szóbeli erőszak esetén a bántalmazó nemcsak hogy ragaszkodik a saját igazához,
de leggyakrabban még a vita tárgya is elvész, és már csak a hatalom fenntartása és a másik megalázása,
illetve összezavarása a cél. Mint a partnerkapcsolati és egyéb erőszak esetében általában,
itt is az egyik fél uralkodik a másikon, tehát nem arról van szó, hogy a felek kölcsönösen bántják egymást.
Gyakran eleve fölérendelt helyzetben van az elkövető: férfi-nő kapcsolatban a férfi,
szülő-gyerek kapcsolatban a szülő,
főnök-beosztott kapcsolatban a főnök szokott erőszakos lenni.
A szóbeli erőszak célja
Minden erőszaknak, így a szóbeli erőszaknak is, az a célja, hogy az elkövető megszerezze, illetve fenntartsa a másik ember feletti hatalmát, vagy megtorolja annak elvesztését. A szóbeli erőszakot alkalmazó férfiak nem tekintik egyenlő félnek a partnerüket, és a céljuk nem valami konfliktus rendezése, vagy közös álláspont kialakítása, hanem a nő feletti uralom.
A szóbeli erőszak hatása az áldozatra
Az erőszak hatására az áldozatok összezavarodnak, esetleg behódolnak az erőszakot alkalmazó félnek. Csökken a magabiztosságuk, elveszítik lelkesedésüket, állandó készenléti állapotban vannak, egyre inkább kételkednek önmagukban. Már abban sem bíznak, hogy képesek-e új kapcsolatokra, sőt akár attól is félnek, hogy megőrülnek.
A szóbeli erőszak fajtái
Alább a szóbeli erőszak leggyakoribb fajtáit soroljuk fel, ami segíthet a szóbeli erőszak felismerésében.
-
Titkolózás
Minden kapcsolat feltételezi, hogy a partnerek megosztják gondolataikat, érzéseiket, élményeiket. Egy megrögzött bántalmazó akár hónapokig vagy évekig visszatarthat minden a saját vagy a párja belső életére vonatkozó közlést, és csak olyan praktikus dolgokról beszél, mint hogy későn jön haza, vagy hogy kifogyott a WC-papír. Az erőszak elszenvedői ilyenkor általában úgy gondolják, hogy társuk hallgatag, problémái vannak az érzelemkifejezéssel, szégyenlős, netán enyhén autista. Zavarodottságukat csak növeli, hogy ha ezzel szembesítik, társuk általában tagadja, hogy titkolózna.
- Keveset tudok rólad, és nem beszélgetünk eleget.
- Mit akarsz, mit mondjak? Igenis szoktam veled beszélgetni.
-
Ellenkezés
Sok bántalmazó egyik fő taktikája. Ezek a férfiak ellenfélnek tekintik a partnerüket, zavarja őket, ha barátnőjüknek vagy feleségüknek saját véleménye van, ezért válogatás nélkül ellenkeznek bármivel, amit mond. Ha éppen nincs más, akár egy kérdésbe is bele lehet kötni:
- Túl sokáig tart, amíg átrendezik a színpadot.
- Tényleg? Észre se vettem.
- Nincs igazad.
- Úgy értem, nekem megfelelt.
- Fogalmad sincs, miről beszélsz.
-
Leszólás
A bántalmazó folyamatosan megkérdőjelezi az áldozat észleléseit, érzéseit, gondolatait, azokat értéktelennek, pontatlannak, tévesnek állítja be. Például ilyeneket mond:
- Túl érzékeny vagy.
- Túl gyorsan vonsz le következtetéseket
- Nem érted a viccet.
- Túl komolyan veszed a dolgokat.
- Érzelgős vagy.
- Csak képzelődsz.
-
Viccnek álcázott szóbeli erőszak
A férfi olyan viccet mond, amely bántja partnerét. Ha az áldozat szóvá teszi ezt, akkor megkapja, hogy nincs humorérzéke. Például:
- Mi mást lehet várni egy nőtől? Szőke a lelkem!
- A fejedet is elveszítenéd, ha nem lenne a nyakadhoz nőve.
Gyakran úgy álcázza az elkövető az erőszakot, hogy mond, vagy tesz valami bántót vagy összezavarót, majd felnevet, mintha csak viccelt volna.
-
A beszélgetés akadályozása és elterelése
Gyakori, hogy férfiak azzal térnek ki a felelősségre vonás, vagy egy számukra kellemetlen kérdés érdemi megvitatása elől, hogy belekapaszkodnak valami apró részletbe, és elterelik a beszélgetést a lényegről. Például:
- Azt hiszem, százszor megbeszéltük, hogy a szombatot a gyerekekkel töltjük.
- Százszor? Szerintem csak egy-kétszer.
- Mire ment el negyvenezer forint?
- Most mit izgulsz? Eleget költhetsz, nem?
-
Vádaskodás és hibáztatás
A bántalmazó saját csalódottságáért, dühéért, ingerültségéért vagy bizonytalanságáért a partnerét vádolja. Például:
- Édesem, ma nagyon fáradt vagyok.
- Ha én nem kellek neked, áruld el, ki kell.
Gyakran, mint ebben a példában is, a bántalmazó rosszasággal és a kapcsolat alapegyezségének megszegésével vádolja a partnerét.
-
Ítélkezés és kritizálás
A szóbeli erőszak eddig felsorolt legtöbb fajtáinak is van ítélkező felhangja, de önmagában is jelentkezhet az erőszaknak ez a formája. Ezek a megnyilvánulások nem valami konkrét cselekedetet kritizálnak, amellyel a bántalmazónak baja van, hanem a cselekedet helyett a személyt minősítik:
- Neked soha semmi nem elég.
- Te nem vagy normális.
- Ostoba vagy.
Ugyanebbe a kategóriába tartozik, a mások előtti szidalmazás:
- A saját árnyékától is fél.
- Valahányszor elmegy vásárolni, mindig itthon felejti a pénztárcáját.
-
Bagatellizálás
A bagatellizálás arra vonatkozik, amikor a férfi a nőnek valamilyen képességét vagy teljesítményét kicsinyli le: Valójában nem is téged vettek fel erre a munkahelyre, mert a barátaiddal írattad meg a motivációs leveledet.
-
Elfelejtés
Mindenkivel megesik, hogy elfelejt valamit. Ha azonban valaki következetesen elfelejti azokat az eseteket, amikor a másikat megbántotta, az szóbeli erőszak. Például erőszak az az eset, amikor az áldozat kissé összeszedi magát az ordítozás vagy megalázás után, szóvá teszi azt, amire a férfi így válaszol:
- Fogalmam sincs miről beszélsz. Én ezt nem hallgatom tovább.
- Fogalmam sincs miről beszélsz. Én ezt nem hallgatom tovább.
-
A szóbeli erőszak további fajtái
Szóbeli erőszak továbbá, ha a partner fenyeget:
- Ha nem csinálod azt, amit én akarok…, akkor…
vagy parancsolgat:
- Ezt azonnal tüntesd el innen!
Forrás: Lelkititkaink.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: