Ezért vonszoljuk magunkat a hézköznapokon – álarcok helyett

 

Vonszolod át magad a mindennapokon?

Nincs türelmed senkihez és semmihez?

Tudod mi lehet a gond?

Hogy burokban élünk.

S nem szívünk szerint.

Álarcokat viselve küzdjük magunkat végig az életen,

s közben rezzenéstelen arccal tűrjük fájdalmainkat,

lelkünk minden csepp vérének fel-fel buggyanását.

Nem mutatjuk lelkünket, mert akkor megsebződhetünk.

Veszélyes szeretettel közelíteni, mert lelkünkbe taposhatnak

mások. S gyengének látszani nem lehet!



Ettől szenvedünk valójában.

Ha átlátnánk az álarcokon, sebből vérző embereket láthatunk,

sok-sok fájdalmat megélten,

s kik befelé sírnak, mert kifelé ugye nem mutatjuk.

Mi lenne, ha meglátnánk egymásban az embert?

A sérülékonyt, a szeretetre éhest?

Istenem!

Akkor lenne itt nekünk új világ!

S míg ezt nem engedjük meg magunknak, addig….

marad az álarc.

MagadUram a Facebook-on is!

Tovább a blogra »