Vonszolod át magad a mindennapokon?
Nincs türelmed senkihez és semmihez?
Tudod mi lehet a gond?
Hogy burokban élünk.
S nem szívünk szerint.
Álarcokat viselve küzdjük magunkat végig az életen,
s közben rezzenéstelen arccal tűrjük fájdalmainkat,
lelkünk minden csepp vérének fel-fel buggyanását.
Nem mutatjuk lelkünket, mert akkor megsebződhetünk.
Veszélyes szeretettel közelíteni, mert lelkünkbe taposhatnak
mások. S gyengének látszani nem lehet!
Ettől szenvedünk valójában.
Ha átlátnánk az álarcokon, sebből vérző embereket láthatunk,
sok-sok fájdalmat megélten,
s kik befelé sírnak, mert kifelé ugye nem mutatjuk.
Mi lenne, ha meglátnánk egymásban az embert?
A sérülékonyt, a szeretetre éhest?
Istenem!
Akkor lenne itt nekünk új világ!
S míg ezt nem engedjük meg magunknak, addig….
marad az álarc.
MagadUram a Facebook-on is!
